2016. december 5., hétfő

A nap bloggere voltam

Engem ért a szerencse hogy a nap bloggere lehettem a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége játékéban. Ennek keretében kérdeztek tőlem mindenfélét a többiek, én pedig most válaszolok. Lássuk a kérdéseket:

1. Szia! Már ismertem a blogod a HÁ kommentjeid miatt, ezért is örültem, hogy kérdezhetek. Érdekelne, hogy miért kezdtél el blogolni és hogy mi a célod vele. A másik kérdés, hogy miért pont Chesham-ban éltek? Köszi!  (Gabriella - Frankfurti mesék)

A rövid válaszként azt szoktam mondani hogy ez egy webnapló nekem és a hozzám közel állóknak.  De az igazság az hogy a blog az egy új platform lett nekem amit magam is tudok kezelni, segítség nélkül. Volt ugyanis egy honlapom még anno Kanadában úgy 2001 környékén. Azért készült mert nem győztem fényképeket előhívatni és szétküldeni 8-10 szeres mennyiségben. Ezt akartuk kiváltani a honlappal. Viszont azt a férjem csinálta/szerkesztette, bár az anyagot én raktam össze. Rengeteg fotó és infó volt fent az országról, a maga idejében nagyon jó volt. De egy idő után egyszerűen elavult. Pár év üresjárat után már itt Angliában éltünk mikor elkezdtem körül nézni hogy mit is lehetne csinálni  helyette. Először jött a Picasa mint web-fotó album. Aztán rátaláltam a blogerre és 2007 decemberében kezdtem el írni a blogot. Sokszor hasznát veszem, mert az ember elfelejti a dolgokat. Így akárcsak egy naplóban meg van örökítve.
S hogy miért pont Chesham? Nos, őszintén szólva a férjem szeretett bele mikor 2004 nyarán kijött felmérni Angliát. Annyira megtetszett neki, hogy mikor 2005-ben kiköltöztünk már egyből ide jöttünk. Az már más tészta hogy elsőre nem sikerült, még egy hetet sem töltöttünk itt mikor rájöttünk hogy ez nem fog menni, mert referenciák nélkül nem lehetett lakást bérelni. Becuccoltunk Londonba egy időre, de 2006 májusában végleg ide költöztünk, azóta is itt élünk.

 2. Mi az általad gyűjtött tárgyak legfontosabb üzenete számodra? (Andrea - Kezem nyomán)

Üzenet? Talán az hogy itthon vagyok, ők az otthonom (már a szeretteim után persze) . Háromszor kezdtem újra az életem, ebből kétszer nulláról. Kell az embernek a biztonság és a komfort érzet.  Hogy itthon vagyok, nem megyek innen én már sehova. Majd tíz évig éltünk a levegőben lógva, bizonytalanságban. Horgonyok ők amik ide kötnek.


3. Mi újság most a hajaddal? Fogod festetni? ;) Komolyra fordítva.. kisgyerekes anyaként kérdem. Igaz,hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy? Lesz olyan,h már nem fogok állandóan aggódni? Nálatok hogy alakul a felnőtté válás, leválás? Neked ez könnyen megy? Vagy van, ami.feladja a leckét? (Cs. Eszter)

Nem, egyenlőre nem festem be. :)
Gondok terén az a helyzet hogy én nagyon szerencsésnek érzem magam a fiammal. Se kicsinek, se nagynak nem voltak olyan igazán ideg őrlő gondok vele. Nyugis gyerek volt. Aggódni viszont mindig fogok érte. Anya vagyok, nekem ő 30 évesen is a kisfiam lesz, akiért aggódni fogok. A felnőtté válás az apránként következik be, így az ha nem is észrevétlen, de viszonylag fájdalom mentes. A leválás az ugye végül nem történt meg hisz itthon lakik, itthonról jár egyetemre.  De ha bekövetkezik, az nekem hatalmas trauma lesz. Mikor felmerült hogy távolabbi egyetemre megy és elköltözik én lényegében összeomlottam. Még ha nem is nyilvánosan, de itt belül teljesen. Ha egyszer tényleg elmegy...hogy is szokták mondani? Ezen a hídon majd akkor megyek át ha odaértem.

4. Miért mentél ki, és szeretnél-e hazajönni? Nem aggódsz-e, hogy elfelejted a magyar nyelvet? Vagy éppen ezért van a blog? Tudsz ott magyarul beszélni valakivel?)Látom, hogy saját képeket használsz a blogban. Melyik a kedvenc képed? És van-e valami ott kint, ami fontos neked, de mégsem mutatnád be fényképen? (András - Környezetblog)

Családdal jöttem ki. Mondhatni jöttem a férjem után. Kettőnk közül ő volt az akinek mindig mehetnékje volt, aki soha nem érezte igazán Magyarországot a hazájának. Persze az első "kóstoló" után én is rájöttem hogy többé nem akarok Magyarországon élni. Ebből következik hogy nem, nem akarok vissza menni. A magyar nyelvet szerintem kizárt hogy elfelejtsem. Lehet hogy semmi másban már nem, de anyanyelvemben mindig magyar leszek. Itt konkrétan a férjemmel és a fiammal tudok magyarul beszélni. Meg néha egy-egy itteni magyar ismerőssel. De írni illetve könyvet olvasni is inkább magyarul szeretek. Ez az a nyelv amin igazán ki tudom fejezni magam.
Fotók. Itt van pár kedvenc.
Szerintem nincs olyan számomra fontos dolog amit ne mutatnék meg a fotókkal. Leírni a dolgokat, na az már más tészta. Főleg mivel az utóbbi hónapokban erőst troll üzemmódra vagyok kapcsolva. :)

5. Szia Krisztina, Mesélnél nekünk, hogy anno mi volt a végső döntés, hogy elhagyjátok az országot?
A gyerekednek milyen volt a beilleszkedés az új közegbe? Mit szeretsz legjobban Angliában?
Látod-e lehetőségét, hogy valaha is hazaköltözzél? (Anna - Életem morzsái)

A fiam születése után két év alatt padlóra kerültünk anyagilag és nem nagyon láttunk ki a gödörből. Holott előtte se volt minden rózsaszín, de a gyerekkel végképp süllyedni kezdtünk. Mikor visszamentem dolgozni csak még rosszabb lett. Egy ismerősünk fia és az ő felesége akkor indult Kanadába, tőlük jött az ötlet és tőlük kaptunk sok infót az induláshoz. Hívtak menjünk velük együtt, de én pont akkor álltam újra munkába így passzoltuk a kérdést. De mivel a meló miatt minden csak rosszabb lett, így végül pár hónappal később nekivágtunk.
Fiam viszonylag könnyen beilleszkedett. Először mikor nekivágtunk akkor még pici volt, mikor Angliába jöttünk, itt pedig már alig várta hogy jöjjünk. Nagyon mehetnéke volt neki is, és boldog volt hogy jövünk. London annyira nem volt jó neki, de itt Chesham-ben hamar beilleszkedett.
Mit szeretek itt a legjobban? Azt hogy térdig járkálunk a mesében. :)) Fantasztikus az ország építészete, a házak, a környezet hangulata, a történelmi örökség.  Akármerre is jár itt az ember mindenhol mesélő falak, házak, kertek fogadnak. Én pedig szívesen nézem és hallgatom őket.
Nem, a hazaköltözés lehetőségét nem látom. Őszintén szólva csak rémálmaimban bukkan fel időnként.

Nincsenek megjegyzések: